Jó lenne tudni, hogy pontosan milyen növényekről is van szó, de ha már a (fény)igénytelenebbeket kihagyjuk, így látatlanban is azt mondom, hogy 8-12 óra (vagy a kettő közt valahol) megvilágítás mindenképpen ajánlott (persze függ a fénycsőtől is nagyban), (márcsak azért is, hogy tudj gyönyörködni a művedben).
Ez önmagában elég lehet ahhoz, hogy az általad említett (hiány)tüneteket produkálják a növényeid.
A CO2 tablettáról, pumpás rendszerekről, ásványvízről stb. növényes akvarista körökben nem sok jót írnak, akkor már inkább érdemes szinte fillérekből összebarkácsolni egy kétpalackos (zselés) élesztős CO2 rendszert egy diffúzorral. Persze -állítólag- a jól behangolt nagynyomású palackos rendszer az igazi, ha van rá egy-két havi fizud.
A tápozással kapcsolatosan annyit megjegyeznék, hogy egy darabig a táptalajból is képesek elegendőt felvenni a növényeid (főleg, amelyik gyökéren keresztül veszi fel a tápanyagokat) ahhoz, hogy fejlődjenek, utána az előttem szólók által ajánlott tápoldatokat célszerű alkalmazni, de van aki az indítás utáni intenzív tápozásban hisz. Kiegészítőnek egy kis easy-carbo-t célszerű adagolni még, ez azért is jó, mert algaölő hatású is és némileg pótolhatja a CO2-t is, illetve - kvázi low-tech akváriumban gondolkodva- helyettesítheti is azt.
Ezeket a szereket legközelebb Szegeden leled meg, esetleg weben...
Szerintem.
Olvass, nézelődj A tematikus fórumon, közben pedig ne dőlj be a marketing által túlmisztifikált dolgoknak és türelem, türelem!
Továbbá tudnod kell azt is, hogy a növények a szállítás/ültetés/vízparaméterek megváltozása stb. által ugyanúgy sokkot kap(hat)nak, mint más élőlények, nem lesz egyből minden buja, az algákkal pedig várható, hogy lesz még pár csatád, de ne add fel!
